Saturday, 13 January 2018

NGC 6992 - The veil nebula

Eng: The NGC 6992 Veil nebula complex is a remnant of a giant supernova explosion. Supernova explosion is the cataclysmic end of giant stars. In this event, as fusion stops in the core of the star, the well balanced equilibrium between gravity and core fusion breaks so outer layer of stars fall on to the core and bounce back to the space. During the explosion, new heavy elements are being created. This is actually not just an end of a star, but the beginning of new life as building blocks of new stars planets and complex life forms are spreader away in to the universe.

On this image only a part of the complex can be seen, as the whole nebula spans more then 3 degrees (110 light years) and lies about 2100 light years away from us.

Hu: Az NGC 6992 Fátyol ködkomplexum egy szupernóva robbanás maradványa. A szupernóva robbanás az óriási csillagok életének kataklizmikus vége. Amikor a csillag magjában leáll a fúzió, felborul a kényes egyensúly a kifelé ható, fúzióból származó erő és a gravitáció között. Ekkor a csillag külső rétegeiben lévő anyag belezuhan a csillag magjába, majd onnan "visszapattan" az űrbe. A bezuhanás során azonban új, nehezebb elemek is létre tudnak jönni. Tehát ez nem csupán egy csillag halála, hanem új élet születése is, hisz a robbanás új csillagok keletkezését indítja be, valamint elszórja a leendő bolygók és az azokon fejlődő komplex életformákhoz szükséges nehéz elemeket a világűrben.

A képen a Fátyol köd egy része látható csak, hisz az egész szövevényes cafatokra szakadt csillag maradványa 3 fok szélesen terül el (110 fényév átmérő) tőlünk 2100 fényév távolságra.



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 121*10 min on ISO 800 UHC filtered + 41*5 min RGB
Date: from 2017.07.19-2017.08.23
Location: Zselic, Mezőfalva, Medvida (Cr)

Find me on Facebook! 

Wednesday, 3 January 2018

Last day of 2017




Képek: Herkules galaxis halmaz - Feltóti Péter IC417 - Feltóti Péter Messier 15 - Feltóti Péter Androméda galaxis - Feltóti Péter Antares régió - Klamerius Adrien, Feltóti Péter Messier 33 - Csőke Marcell, Feltóti Péter Orion köd - Feltóti Péter Messier 44 - Feltóti Péter Messier 78 - Feltóti Péter Messier 106 - Feltóti Péter NGC 6914 - Feltóti Péter NGC 6992 - Feltóti Péter NGC 7129 - Feltóti Péter TimeLapse 1 - Klamerius Adrien, Feltóti Péter TimeLapse 2 - Klamerius Adrien, Feltóti Péter Zene: Kővári Dániel - Life in the air https://www.youtube.com/channel/UCdEC... Videó: Feltóti Péter

Friday, 29 September 2017

Hercules galaxy cluster

Időről időre elhangzik az a kérdés, hogy milyen messzire lát el a távcső. Ismerős ugye? :) Nem a távolság a lényeg, hanem a fénymennyiség. A határ így a megfigyelhető univerzum pereme A Herkules galaxis halmaz (Abell 2151) 650 millió fényévre van tőlünk. Egymással gravitációsan kötött galaxisok csoportja, mely több száz, akár több ezer galaxist is tartalmazhat. Mellesleg a megfigyelhető univerzum egyik legnagyobb léptékű struktúrájáról van szó. Ezen a képen minden, ami nem pontszerű, egy galaxis.

Time to time, I got the question, how far my telescope can see. But it is not the distance what matters, but the amount of light. So the border is the edge of the observable universe. The Hercules Galaxy cluster is about 650 million light-years away. This is a group of gravitationally tied galaxies containing hundreds or thousands of them. By the way, this is one of the bigest structure of the observable universe. Everything on this image, which is not pointlike, is a galaxy itself.



200/800 Skywatcher Quattro asztrográf (átalakított)
Canon EOS 600D (átalakított)
Skywatcher EQ6 goto synscan (átalakított)
Lacerta MGen autoguider
182*5 sec ISO800
Mezőfalva, Ágasvár 2017

Tuesday, 1 August 2017

NGC6914


Amikor egy-egy mély-ég témájú asztrofotót publikálunk, bizonyára sokakban felmerül, hogy pontosan mit is látnak a képen. Hold, Jupiter, Szaturnusz fotók esetén sokat nem kell magyarázni az adott képről (persze róluk is számtalan érdekességet lehet mesélni, de a látvány általában magáért beszél, és ez természetesen mit sem von le ezen fotók érdemeiből), de az ehhez hasonló, ritkán fotózott objektumok általában kevés nyilvánvaló dolgot árulnak el magukról a fotózással nem foglalkozók számára. Továbbá a készítés körülményeinek és asztrofizikai hátterének tisztázatlansága is sokakban azt az érzetet kelti, hogy a képek önkényesen, vagy vélt esztétikai szempontok szerint vannak "kiszínezve", "giccsesítve". Noha ez némely esetekben szándékosan vagy véletlenül megtörténik, és természetesen a szubjektivitás sem zárható ki teljes mértékben, azért az elsődleges szándék legtöbbünknél sosem ez (egyébként a fent említett esetekre külföldi fotósoknál lehet nagyon sok példát látni).
Arra gondoltam tehát, hogy a legutóbb elkészült fotóm kapcsán kicsit kifejtem, hogy pontosan mit is látunk, és miért látjuk úgy a képen, ahogy.
Az első és legfontosabb, szinte fundamentális dolog, hogy a képek feldolgozásánál az asztrofizikai hűségre kell törekedni. Ami nincs a képen, azt nem tesszük oda, ami ott van (az űrben), azt nem szedjük le. És nem csináljuk olyanra, amilyen nem lehet. Minden esztétikai kérdés - szaturáltság, kontraszt, kompozíció - csak ez után következhet.
Képem az NGC6914 -es emissziós köd komplexumot és annak környezetét ábrázolja. Ez a terület a Tejút sávjában, a Hattyú csillagképben található. Általában a Tejút karjaiban, ahol egyébként is sűrűsödik galaxisunk anyaga, nagy számú csillag és az őket körülvevő gázok és por található. Az ehhez hasonló, jellemzően nyári tejútban (de a téliben is) fotózott területek gyakran vörösben pompáznak, ahogy ez a képen is látszik. Ez nem a fotósok konvenciója miatt van, hanem azért, mert a környező forró csillagokból jövő ultraibolya sugárzás gerjesztett állapotba hozza a fent említett gázok atomjait. Ilyenkor az atommag körül „keringő” elektron egy magasabb energiájú héjra lép. Amikor ez a gerjesztett állapot megszűnik, az elektron visszalép stabil pályájára, és a korábban közölt energia fény formájában kisugárzik. Ennek a fénynek anyagonként jól meghatározható és állandó, az anyagra egyértelműen jellemző hullámhossza van. Hidrogén esetén az első gerjesztett állapot sugárzása 656,281 nanométer. Ez pedig vörös szín, és ezt hívják Hidrogén alfa sugárzásnak. És miért vörös szinte minden ilyen kép? Mert a hidrogén a világegyetemünk leggyakoribb anyaga, legelemibb építőeleme, a csillagok is ezekből a hidrogénfelhőkből születtek, születnek most is, ezért elég nagy valószínűséggel fogunk találni a Tejút karjaiban ilyen hidrogénben gazdag területek. De nem csak a hidrogén tud gerjesztett állapotban fényt sugározni, hanem például az oxigén vagy a kén is, de a konyhai fénycsövekben is hasonló elven jön létre látható fény. Továbbá a hidrogénnek sem csak egy gerjesztett állapota van, hanem több is, melyek már nem vörösek. Az ilyen világító ködöket hívjuk egyébként emissziós ködöknek. Az, hogy egy emissziós ködben milyen gáz összetétel van, erősen befolyásolja annak színét. Hosszas utánjárást és pontos utómunkát igényel az, hogy ezeket a lehető leghűségesebben adjuk vissza. Ezt tovább nehezíti az is, hogy a színeket a légköri viszonyok, horizont feletti magasság és a fényszennyezés is erősen torzítja, így egy bizonyos pont után már tulajdonképpen a fotós szubjektivitása is belép a képbe. Hogy miért nem látjuk ezeket a színeket szabad szemmel is? Egyrészt azért, mert a szemünk számára nem bocsájt ki elég fényt egy ilyen terület ahhoz, hogy színesben lássuk, ráadásul a legtöbb ilyen hullámhosszra a szemünk már majdnem teljesen vak. Például a Hidrogén alfa az általunk érzékelhető tartomány legszélére esik. Sok esetben írjuk oda a technikai adatokhoz, hogy a kép átalakított DSLR géppel készült. Az átalakítás is éppen ezért szükséges, mert a gyári állapotú gép ugyan annyira érzékeny csak erre a tartományra, mint a szemünk. Az átalakítás során egy olyan infravörös szűrő kerül a gépbe, mely ezt a tartományt még 90% körüli hatékonysággal ereszti át. Továbbá azért van szükség hosszú, akár több perces expókra, hogy elegendő fényt gyűjtsünk a szenzorra ahhoz, hogy elegendő információt tudjunk abból kinyerni.
Most nézzük a csillagokat. Még a saját apám, aki 40 éve fotográfus és elismert amatőr fotóművész, fintorogva nézte az egyik hasonló fotómat, és feltette azt a kérdést, hogy miért kell így kiszínezni a csillagokat, és miért teszem rá azokat a giccses sugarakat. Ezért hát azt gondolom, ez a jelenség is magyarázatra szorul. A csillagok színessége valós! Tulajdonképpen a csillagok azok, melyek a legbiztosabb támpontot adják egy fotó helyes színegyensúlyának meghatározására. Ha pedig elegendő fényt gyűjtünk össze a fotónkhoz, ezek a színek szépen és viszonylag pontosan meghatározhatóak. A színnek ugyanis közvetlen összefüggése van a csillag hőmérsékletével. Leegyszerűsítve: minél melegebb egy test, annál rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás formájában emittálja hőjét. Ez a jelenség már a 19. században is ismert volt, de a pontos leírása és a hőmérsékleti sugárzás problematikájának megoldása lehetetlen volt a hagyományos fizika eszközeivel. A megoldásra Max Planck jött rá 1900-ban közölt hipotézise alapján, mely hipotézis igaznak bizonyult, és mellesleg letette a kvantum fizika alapköveit. Tehát ha egy csillag "hideg", akkor vörös lesz. Ahogy melegedik, a színe tolódik a spektrumon a narancs a sárga majd a kék felé. A csillagászok pedig pontosan katalogizálva és elérhető módon nyilván is tartják a csillagokat. Nagyon fényes csillagok esetén ezeket a színi különbségeket szabad szemmel is könnyedén fel lehet ismerni (Arcturus vs Vega, Betelgeuse vs Szíriusz).
Ami a sugarakat illeti, azok sem a feldolgozás során kerülnek a képre, bár külföldön elfogadott, hogy utólag photosop-olnak a csillagokra tüskéket, de szerintem ez se nem etikus, se nem esztétikus. A tüskék a newton rendszerű távcsővel készült fotók sajátosságai. A tubusban elől, ahol a segédtükör található, általában 4 darab tükörtartó láb szeli át a fény útját. Az ezeken "megcsillanó" fény kelti a csillag 4 sugarát, melyet egyébként diffrakciós tüskéknek hívunk. Mivel ezek nem az égen vannak, akár el is lehetne távolítani őket, de mivel ennek a műveletnek az eredménye kétes, inkább az a szokás alakult ki, hogy minél esztétikusabban, a kompozíció részeként dolgozzuk ki őket. Ezek alakja egyébként árulkodik is távcsövünk állapotáról. Ha aszimmetrikusak vagy a csillagtól indulva szétnyílóak, az mind arról árulkodik, hogy a lábak nem megfelelően állnak, mely akár egyéb, leképezést rontó hibát is okozhat. Lencsés, vagy tartóláb nélküli katadioptrikus csöveknél nem keletkezik ilyen diffrakciós tüske (másmilyen lehet, de annak más az oka).
A fénylő hidrogénen és színes csillagokon kívül azonban még sok minden más is van a képen, és legtöbbször ez a "más" az igazi fotótéma. Ez esetében sincs ez máshogy, hisz a főtéma a kép közepén látható kékes derengésű foltcsoport valamint az átlósan húzódó sötét sáv. Ezek az úgynevezett reflexiós ködök, melyek a környező csillagok fényét verik vissza, vagy éppen takarják ki. Az itt látható kékes foltok éppen azért kékek, mert kék színű, tehát nagyon forró csillagok világítják meg. Kinézetre nagyon hasonlítanak egyébként a Fiastyúk körüli ködösségekre. A sötét sáv pedig csillagközi por és gáz, melyet nem világít meg, és nem gerjeszt semmilyen csillag (legalábbis a felénk néző részét), és mely a galaxisunk evolúciója során csillagok szeleinek hatására, valamint ősi szupernóvák lökéshullámaitól, és azok maradványaiból alakulva hömpölyögnek keresztül a Tejúton. Az ilyen erőhatások általában újra és újra csomósodást idéznek elő ezekben az anyagfelhőkben, mely újabb és újabb csillagok és bolygók születéséhez vezet. Meglepő, de a sötét por mögött megbújva gyakran úgynevezett Herbig-Haro objektumokat is lehet látni (bár az én felbontásom ehhez már kezd kevés lenni), amely a csillagkeletkezés egyértelmű és látványos jele. Az ilyen objektumoknál éppen azt lehet elcsípni, ahogy a protocsillagba hulló anyag a csillag pólusain keresztül jet formájában kilövell, majd a csillagközi porba ütközve felizzik. Hasonló objektumokat lehet megfigyelni egyébként az M78-as reflexiós köd sötét porsávjaiban is. Továbbá számos izgalmas, böngészésre és kutatásra érdemes részlet található a képen, pl a V1515 Cyg csillag, melyen teljesen egyértelműen kivehető a csillag körül formálódó por buborék, melyből vélhetően a bolygórendszerét alakítja ki. De nem csak ezen, hanem szinte bármilyen képen, melyet az ég felé fordított távcsővel készítünk, érdemes bogarászni, hisz meglepő, de a könyvekben olvasott, vagy a tévében látott megfoghatatlan, felfoghatatlanul távolinak tűnő misztikus jelenségeket hozzák karnyújtásnyi távolságba.


Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 141*5 min on ISO 800 
Date: from 2017.06.23 to 2017.07.18
Location: Ágasvár, Mezőfalva, Medvida (Hr), Velika Popina (Hr)

Friday, 7 July 2017

Messier 106

This image made it to APOD on 07.07.2017



Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 204*5 min on ISO 800 
Date: from 2017.01.21 to 2017.04.01
Location: Tardos, Zselic, Mezőfalva

Find me on Facebook!