Sunday 14 July 2019

NGC 6726 - Hangyász köd

HUN: A Hangyász ködöt akár nevezhetném mumus ködnek is, és nem csak a kinézete miatt. A namíbiai expedíció utolsó témájaként fotóztam, ami azt jelentette, hogy ha bármi technikai malőr miatt nem tudok eleget fotózni rá, akkor buktam az egészet. Na hát ez majdnem be is következett. Az első sorozat éjjelén az utolsó fókuszellenőrzés után nyugodtan feküdtem le még 1,5-2 órára aludni a pirkadat előtt, majd mikor 6 óra előtt valamivel kimentem leállítani a rendszert, akkor láttam, hogy noha az Mgen elkészítette a tervezett 5 perces expókat, ebből a gépem csak az első elindítását érzékelte. így az 5 perces képek helyett készült egy több mint 5300 másodperces kép, benne vagy 17 bolygatás nyomával. Így a tervezett nagyjából 100*5 perc helyett csak 70 készült összesen. Ráadásul itthon a feldolgozással is megküzdöttem, nagyon nagy a dilemma az ilyen témáknál, hogy a sötét köd részleteire vagy a fényes reflexiós részek kontrasztos megjelenítésére törekedjen inkább az ember. Amikor ezt nem tudja eldönteni, abból nagyon csúnya dolgok jönnek ki :-) Itt most a sokadik kísérletre a sötét részek mellett döntöttem.

ENG: Anteater nebula can be named boogie man nebula, and not just because it's shape. During my Namibian expedition it was the last object to shoot so if anything had been gone wrong, that would have meant that this whole session failed. And this almost happened. On the fist night of this object's session, 2 hours before dawn after the last focus check, I started the last exposition program and went to sleep 1,5-2 hours. When I woke up I just realized the MGen autogudier finished program but my camera only got the first expo signal due to a failed cable, so instead of 2 hours of 5 min exposures i got only one image 5300 sec of exposure and the trails of 17 dithering. That's why I only gathered 70 subs instead of the planned 100. On top of this, post procession was also struggling. It is difficult to keep focus both on dark and bright regions. After some attempt I decided to focus on dark nebulas instead of the contrast of bright reflection regions.


Scope: 200/800 SkyWatcher Newton
Mount: SkyWatcher NEQ6 pro upgraded
Guiding: Lacerta MGen autoguider
Camera: Canon EOS 600D
Exposure: 70*300sec ISO800
Date: 2018.05.21
Location: Namibia - Isabis farm

No comments:

Post a Comment